CCTV video rendszerek

Napjainkban a kamerák a mindennapok részeivé váltak, hiszen az utcán sétálva térfigyelő kamerák látnak minket, autóúton, autópályán közlekedve rendszám felismerő kamerák ellenőrzik jogosultságunkat, de ugyanez igaz a buszsáv figyelő kamerákra is. Cégek körében is általános, hogy azok külső és belső tereit is kamerák pásztázzák, most már otthonaink védelmét is egyre szélesebb körben figyelik a kamerák.

Néha James Orwell-i érzésünk lehet ezáltal, igaz az abban megjósolt folyamatos, egy helyről történő ellenőrzés és irányítás még csírájában sem jelent meg, reméljük ez utóbbi így is marad. Erről próbál gondoskodni a jogszabályi háttér.

A vagyonvédelmi tevékenység végzésének feltételeit a 2005. évi CXXXIII-as törvény szabályozza.

Ez a törvény tartalmazza a videó megfigyelő rendszerek telepítésére és a rögzített képek tárolására vonatkozó előírásokat.

Ezek szerint: A rögzített kép-, hang-, vagy kép- és hangrögzítést felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított három munkanap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. A felvételt 30 napon belül kell törölni, ha a rögzítés nyilvános rendezvényen az emberi élet, testi épség, személyi szabadság védelme vagy nyilvános rendezvényen, közforgalmú közlekedési eszköz állomásán, megállóhelyén (például vasútállomáson, repülőtéren, metrómegállóban) terrorcselekmény és közveszély okozás megelőzése érdekében került sor. De a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény szerint akkor is, ha legalább jelentős értékű pénz, értékpapír, nemesfém, drágakő biztonságos tárolása, kezelése, szállítása érdekében készült. Hatvan nap elteltével kell törölni a felvételt, ha az pénzügyi szolgáltatást, jelzálog-hitelintézeti tevékenységet, befektetési szolgáltatási, tőzsdei tevékenységet, értékpapírok letéti őrzését, értékpapír letétkezelését, felszámolóházi tevékenységet, biztosítási, biztosítás közvetítői, biztosítási szaktanácsadási tevékenységet, postai pénzforgalmi közvetítői tevékenységet, postai készpénzátutalást, belföldi és nemzetközi postautalvány felvétel és kézbesítést folytatóknak a feladataik ellátásához szükséges, közönség számára nyilvános magánterületek védelme érdekében történik.